Anatómia a kezdetekben

Beszélhetünk a Galenust megelőző korról, amely a Kr. előtti 3. évszázadban sporadikus boncolásokkal kezdődött. Galenus összefoglalta korának, a Kr. utáni 1-2. század ismereteit, és ezekből a könyvekből oktatták az anatómiát egészen a 16. századig, vagyis Vesalius munkásságáig. Ez a középső időszak, amely egybeesett a keresztény középkorral, illetve a skolasztika korával, egyben a Galenus által meghatározott időszak. Vesalius fellépésétől, azaz a 16. század közepétől számítjuk a modern anatómia korszakát.

Arisztotelész

Arisztotelész,  görög tudós és filozófus, a modern európai tudomány atyja és előfutára. Mesterével, Platónnal együtt a nyugati kultúra legnagyobb hatású gondolkodói közé tartozik. Már az ókorban híressé vált nemcsak filozófiai művei miatt, de a kiemelkedő tehetségű makedón hadvezér és despota, Nagy Sándor nevelőjeként is.

Arisztotelész számos életrajzírója feltételezi, hogy Nikomakhosz (Arisztotelés édesapja) a makedón fővárosba, Pellába, ahová munkája kötötte, magával vitte Arisztotelészt is, így a kisfiú gyermekkorát már ott töltötte, segédkezvén apjának orvosi munkájában.

A hiányok és hibák azt is bizonyították, hogy Arisztotelész nem boncolt emberi hullát, ezzel szemben embriókat és állatokat igen, ami a fejlődéstanra és az összehasonlító anatómiára nagy befolyással volt. Elmondhatjuk, hogy az általános anatómia elméleti megalapítója volt.

 Galénosz

Görög származású római orvos, filozófus. Az antikvitás legismertebb és legképzettebb orvosa volt, nagyban hozzájárult egy sor orvosi tudományág kialakulásához, fejlődéséhez, mint az anatómia, filozófia, patológia, farmakológia, neurológia, valamint a filozófiának és a logikának is kiemelkedő tudósa volt.

Anatómiai tanulmányai, amelyek majmok és disznók boncolásán  alapultak, egészen 1543-ig kihívó nélkül maradtak, amikor is sor került az emberi boncolások első tudományos publikációira. Fiziológiai tanításai egészen 1628-ig elfogadottak maradtak, amikor William Harvey közzétette elméletét a vérkeringésről. Az orvostanhallgatók egészen a 19. századig sok mindent Gallénusz alapján tanultak.

Hippokratész

Hippokratész görög orvos , és a kószi orvosi iskola tanára volt.

Az orvostudomány megalapítójának tartják, az ókorban egyenesen Aszklépiosztól, a gyógyítás istenétől származtatták.
Felfogásának lényege a gondos megfigyelésen és feljegyzéseken alapuló tapasztalati tudás nagyrabecsülése, és a környezet döntő fontosságának felismerése volt.
Kidolgozta a betegvizsgálat módszertanát. Részletesen leírta egyes betegségek (tüdőgyulladás, gyermekágyi láz, epilepszia) tüneteit.
Felvilágosult látásmódját tanúsítja, hogy a „Szent betegséget”, az epilepsziát nem holmi démonok ártó hatásának tartotta, hanem az agy egy bizonyos megbetegedésének.
Hangsúlyozta a természet gyógyító erejének szerepét. Nagy jelentőséget tulajdonított az egészség megőrzésében a helyes táplálkozásnak és a testmozgásnak.
Hippokratész minden betegségben a négy testnedv  aránytalan eloszlását, az éltető testnedvek hibás keveredését látta. A gyógykezelésben pedig a legfontosabbnak a szervezet ellenálló képességének növelését tartotta, ártalmatlan módszerekkel. Meggyőződése szerint az orvosi működés alapja az erkölcsi tisztaság, az orvosi etika törvényeinek megtartása.
A „Horkoszt” (eskü) az egykori tanítványok nyomán teszi le ma is minden újonnan végzett orvos, megfogadva az orvosi etika legmagasabb rendű formáinak betartását.