A 16. század

Leonardo Da Vinci:

 (1452.-április.15 – 1519.május.2)
Születésekor teljes neve Leonardo di ser Piero Da Vinci volt, ami azt jelenti, hogy ’Leonardo, ser Piero fia Vinciből’.
Olasz  származású  polihisztor azaz: festő, tudós , matematikus, felfedező és anatómus.  Az emberi test a művészetekre tett hatását és arányait a Vitruvius-tanulmány  munkájában foglalta össze. Továbbá az emberi test felépítésének feltárásában is úttörő szerepe volt. Gyakran végzett – akkoriban az egyház által tiltott – boncolásokat is.Anatómiával kapcsolatos festményei:

A Vitruvius-tanulmány   egy vázlata, amely az emberi test méretarányait volt hivatva felmérni és elemezni. Hasonló mértani arányokkal foglalkozik még a pentagram és azaranymetszés fogalma is.

A koponya

Egy 1499-re keltezhető feljegyzésben da Vinci a koponyáról készített pontos, minden részletre kiterjedő sorozatot. Leonardo az arcot félbevágta, ami azért lehetett problémás, mert a művelet során szinte kizárt, hogy a csontok ne deformálódjanak el. A reneszánsz polihisztor annyira precíz volt, hogy a jegyzetben egy helyen a vágáshoz használt késről is közölt illusztrációt.Peter Abrahams orvosprofesszor szerint – összehasonlítva a rajzot a koponyáról készített digitális vázlattal – a reneszánsz mester munkája „anatómiailag abszolút pontos” lett. Mint fogalmazott: „Leonardo pontos megfigyelő és precíz kísérletező tudós volt. Azt rajzolta meg, amit látott, s megvolt arra a képessége, hogy pontosan azt rajzolja meg”.

A gerinc

A gerincoszlopról készült, alább közölt rajzról azt tartják, hogy ez lehet a gerinc első pontos ábrázolása. Abrahams professzor szerint Leonardo tökéletesen ragadta meg és vetette papírra a gerinc finom görbületét és dőlését, ahogyan a csigolyák szépen egymásba kapaszkodnak. Da Vinci már önmagában ezzel a rajzzal kiérdemelte volna méltó helyét az anatómiában, ugyanis ma se lehetne pontosabb kétdimenziós rajzot készíteni a gerincről.Abrahams – többekkel együtt – úgy látja, hogy Leonardo kifinomult mérnöki képessége a magyarázat a pontos anatómiai megfigyelésekre. „Ez a mechanisztikus, mérnöki megközelítés a sebészet területén csak az utóbbi 50-60 évben vált igazán népszerűvé” – fogalmazott a professzor

Andreas Vesalius

(1514-1564)

Andreas Vesalius németalföldi orvos, anatómus, az emberi testről szóló egyik legfontosabb értekezés, a De human corporis fabrica(Az emberi test működéséről) szerzője. Vesaliust gyakran a modern anatómia megteremtőjeként említik, mivel holttesteken végzett boncolásai révén elsőként próbálta feltárni az emberi test felépítését, működését.

Eredeti neve Andreas van Wesel, ennek a latinosított formája a Vesalius.

Valenius azonban az emberi holttestek boncolását helyzte előtérbe és ezt tartotta az orvosi-anatómiai ismeretek egyedüli megbízható forrásának.

Anatómiai munkássága:

Csontváz

• Vesalius felismerte, hogy a csontváz az emberi test váza. A De fabrica első kötetében, amely a csontvázról szólt, cáfolta meg Galenus legtöbb téves nézetét, amikor bebizonyította, hogy az állkapocscsont egy darabból, míg az emberi szegycsont három darabból áll (a Galenus által tanulmányozott majmoknál ezek a csontok két, illetve hét darabból állnak.
• Ebben a könyvében cáfolta meg azt a közkeletű hiedelmet, hogy a férfiaknak eggyel kevesebb bordájuk van, mint a nőknek
• pontosan leírta a halántékcsonton belül található tornácot (vestibulum) , amely a belsőfül része.
• felismerte, hogy a szárkapocs (fibula) és a sípcsont (tibia) hosszabb, mint a kézben található felkarcsont (humerus), ami szintén ellentmondott Galenus egyik állításának.

Izomzat

• Az izmok tanulmányozásában Vesalius egyik legnagyobb és maradandóbb eredményei a hihetetlenül részletes és pontos anatómiai illusztrációk voltak, amelyekkel műveit illusztálta. Pontosan és érthetően leírta az emberi test összes izmának eredetét, tapadási helyét, illetve feltételezett funkcióját.

Keringési rendszer

• A modern orvostudomány szempontjából Vesalius legfontosabb felfedezéseit a keringési rendszer tanulmányozása során tette. A szív boncolása során igazolta, hogy nem létezik átjáró a két szívkamra között, ahogyan azt Galenus feltételezte. A De fabrica második kiadásában már határozottan állította, hogy a szeptum választja el a bal pitvart és kamrát a jobb pitvartól és kamrától, így a vér ezen üregek között nem áramolhat. A pitvarok és kamrák közötti billentyűk funkcióját is leírta (megakadályozzák a vér visszaáramlását).
• Először vetette fel, hogy a szívműködés és a pulzus összefüggésben áll.
• Leírta a páratlan viszért (vena azygos) és felfedezte azt a csatornát (ductus venosus), amely összeköti a köldökzsinór vénáját a magzat üres visszerével (vena cava).

Idegrendszer

• Az idegrendszer vizsgálata során Vesalius úgy határozta meg az ideget, mint amely az érzéseket szállítja és a mozgást irányítja. A kortársaival ellentétben elutasította, hogy az ízületi szalagok és ínak részt vennének az ingerületek továbbításában.
• Elvetette, hogy az idegek a szívből erednek (mint az Arisztotelész javasolta) és felismerte, hogy az idegek az agyban végződnek.
• A látóideg tanulmányozása alapján kijelentette, hogy az idegek belül nem üregesek.

Belső szervek

• Bár elfogadta Galenus feltételezését, miszerint a máj a  vérképzés szerve, bebizonyította, hogy annak nem öt lebenye van, hanem csak egy és hogy az üres viszér (vena cava) nem a májhoz csatlakozik.
• A De fabrica-ban korrigálta egy korábbi kijelentését, miszerint a jobb vese  magasabban helyezkedik el, mint a bal. Vesalius úgy tartotta, hogy a vesék nem csak a vizelet kiválasztásában, hanem a vér szűrésében is szerepet játszanak és az ürülék a  húgyvezetéken (ureter) keresztül jut a húgyhólyagba.
• Elsőként írta le a  hashártyát (peritoneum), kapcsolatát a gyomorral, a léppel és a vastagbéllel, illetve a gyomorkapu első pontos leírását szolgáltatta
• Megfigyelte, hogy az emberi testben a vakbél aránylag kis méretű (a többi emlőshöz viszonyítva, illetve leírta a gátorüreget és a mellhártyát (pleura)
• Vesalius a De fabrica-ban beismerte, hogy felboncolható terhes nők hiányában nem tudta teljesen megismerni és megérteni a szaporodószerveket, de azt azért felismerte, hogy az emberi méhnek csak egy ürege van, nem kettő (amint azt Galenus állította).

Szív

• Az izmokkal végzett munkája során Vesalius azt tartotta, hogy az izmoknak képesnek kell lenni akaratlagos mozgásra, és mivel a szív mozgása akaratlagosan nem befolyásolható, nem is tartotta igazi izomnak.
• Leírta a szív részeit, a két pitvart és a két kamrát, bár a jobb pitvart a felső fő viszér folytatásának, míg a bal pitvart a tüdőviszér folytatásának tartotta.
• Érdekességképpen megemlítendő, hogy foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy vajon a szív tekinthető-e a lélek központjának, de a várható bírálatok miatt nem foglalt állást ebben a kérdésben.

 

Paracelsus

Paracelsus (1493. november 11. vagy december 17 . – ,1541. ) orvos,  bölcselő,természettudós ,alkimista .  Született mint Theophrast von Hohenheim (teljes nevénTheophrastus Philippus Aureolus Bombastus von Hohenheim), a Paracelsus nevet csak később, Celsus római orvos nyomán vette fel, jelentése „Celsus felett álló”.

Paracelsus szentül hitt abban a "képtelenségben", hogy a sebek maguktól begyógyulnak ha megfelelően kitisztítják és megóvják őket a fertőzéstől. Abban is különbözött kortársaitól, hogy maga készítette orvosságait. Az orvostudományt tekintette alaptudománynak és új módszereiben a tapasztalat jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Sokan csodadoktornak tartották, mivel számos reménytelennek tűnő beteget sikerült meggyógyítania. Ő azonban nem képzelte magát varázslónak és lenézte mindazokat, akik ekként tekintettek rá. Gyakorlati szemléletű természettudós volt, aki a korabeli európai orvostudomány ismereteinek nagy részét alkalmazta.

Az új orvoslás alapjait kifejtő Paragranum című művében az orvosi gyógyító tevékenység leírásában négy alappillérről ír.

Eustachi (Eustachius), Bartolomeo

San Severino, Ancona, Itália, 1500. -1514. között - 1574. aug. 27.

Olasz orvos, anatómus.
Orvos fia volt. Fiatalon nagy műveltségre tett szert, arab, görög és héber nyelven olvasta az ókori szerzőket, és fordította is műveiket. Rómában szerezte orvostudományi ismereteit. 1540 körül kezdett orvosi gyakorlatot folytatni. Carlo Borromeo (a későbbi Borromei Szent Károly) bíboros, majd della Rovere bíboros háziorvosa, a római Sapienza egyetemen az anatómia professzora volt. Ebben a minőségében engedélyt kapott hullák boncolására is. Ő adott elsőként pontos leírást többek között a vesékről, a mellékveséről, a fogak fejlődéséről, a belső fül szerkezetéről. Nevét viseli a fülben lévő Eustach-kürt és a magzati vérkeringésben fontos szerepet játszó Eustach-billentyű. Több könyve jelet meg életében. Az általa készített anatómiai rajzok metszetlapjai közül életében csak néhányat közölt, többségüket több mint százötven évvel halála után találták meg és közölték nyomtatásban.

Eustachinak nemcsak Galénosz, de már a nagy Vesalius számos tévedését is sikerült megcáfolnia. 

Behatóan tanulmányozta a fül felépítését, a fülkürt (Eustachius-kürt) leírása, nyomáskiegyenlítő szerepének feltárása az ő nevéhez főződik. 

William Harvey

Angol sebész, orvos és anatómiatanár.

Legfontosabb érdeme, hogy elsőként írta le pontosan és részletesen a vérkeringés  rendszerét, megállapítva a szív vérkeringésben betöltött szerepét.

Harvey 1616-ban tette közzé a vérkeringést illető felfedezését, erről szóló munkáját pedig 1628-ban jelentette meg Exercitatio Anatomica de Motu Cordis et Sanguinis in Animalibus (Anatómiai értekezés a szív és a vér mozgásáról az élőlényekben) címmel. Munkájában a tudományos módszertan alapján bizonyította, hogy a szív pumpálja a folyamatos körforgásban lévő vért a testben, és mint ilyen, zárt rendszert alkot. Úttörő felfedezését olyan korábbi felismerésekre alapozhatta, mint például a véna- és szívbillentyűk leírása és a tüdőn átmenő kisvérkör magyarázata. Egyszerű és bárki által megismételhető tapasztalással (a felületi vénák elszorításakor jelentkező perifériás pangással, a testben lévő vérmennyiség kiszámításával, a szívdobbanás és a pulzuslökés egyidejűségével, a vénabillentyűk visszafolyást akadályozó szerepével) leírta a kisvérkört, a nagyvérkört, a teljes keringést, amire addig senki nem gondolt. Csak az artériák és vénák közötti pontos átmenetet nem tudta igazolni, mivel nem használt mikroszkópot. Azzal a kérdéssel sem foglalkozott, miért kering a vér, pusztán a mechanizmust fejtette meg.

Eredményei ellentmondtak a Galénosz által kidolgozott és széles körben elfogadott elméletnek, aki különbséget tett vénás (sötétvörös), és a vénásnál világosabb és hígabb artériás vér között, melyeknek eltérő funkciót tulajdonított. A vénás vér elképzelése szerint a májból ered, az artériás pedig a szívből, s e két szervből jut el a test minden részébe.Ibn Nafisz  eredményeit pontosan Galénosz elmélete miatt nem vették sokáig figyelembe. Harvey korrigálta Galénosz tévedését. Egyszerű számítással (a bal szívkamra megbecsült térfogatának és a szívverések napi számának szorzásával) bebizonyította, hogy az átfolyó vér mennyiségét lehetetlen folyamatosan a májból pótolni, tehát vissza kell jutnia a vérkeringésbe. A vért a szív az összehúzódáskor nem valami szívóburaként szívja fel, ahogy Andreas Vasileus flamand orvos és anatómus feltételezte, hanem az artériákon keresztül lökődik a perifériákra. A pulzus a szív eme működésének az eredménye. A bal szívkamra a vért a testi ütőérbe (aorta) nyomja, a jobb pedig a tüdőbe. A vér a jobb kamrából a tüdőn át folyik a bal kamrába (kisvérkör). Harvey megállapította, hogy a szív válaszfalán nincsenek olyan pórusok, melyeken keresztül a vér (illetve a „pneuma”) átjuthatna. A tüdőből érkező vér ily módon a bal kamrából az aortán át lökődik a test szerveinek artériáiba és onnan a perifériákra, majd végül a vénákon keresztül tér vissza a jobb szívkamrába.